„A továbbépítés alatt azt értem, ami a környezethez való beilleszkedést jelenti: az új alkotás akkor illeszkedik helyesen az adott építészeti környezetbe, ha az evidencia élményét kelti. És ebbe beleértendő a kontraszthatás is, ha az nem olcsó mentegetőzés, hanem tudatosan átgondolt, és az adott helyen van értelme.” Hajnóczi Gyula
A TOVÁBBÉPÍTÉS MŰVÉSZETE | Hogyan illeszkedünk?Azt a kultúrát, azt a táji és épített örökséget, amit mindannyian megcsodálunk az Őrség és a Vendvidék falvaiban, nem építészek, hanem a közösségek formálták. Benne élve, benne építkezve, mindig a jelen kihívásainak megfelelve. Ha nosztalgiával, a múltban felismerni vélt idillt keresve fordulunk felé, akkor esélyt sem adunk a megújulására.
Épített tájba komponált jel, az örökség és a progresszivitás kontrasztját hangsúlyozva.
A meghökkentő, szellemes építészet, intuitív tömegformálás, célszerűség és okos részletek hordozzák az inspiráló erőt.
Iroda egy közösségnek, amely nagy családként működik.
„ A folytatás sohasem utánzás, hanem az, amit a szó mond: folytatás.” (Hamvas Béla)
Az építészeti értékmegőrzés lehetséges formája a meglévőből táplálkozó, de új és önálló értéket teremtő alkotás.
A történeti környezet olyan építészeti beavatkozást kíván, amely törekszik a történeti értékek városi köztudatba emelésére.
Az épületben megjelenik a rend nyugalma és a játékosság – a játékosság életet, a rend szépséget teremt. Akárcsak az univerzum rendjében, ahol az élet a legkomolyabb játék.
Miként emlékezzünk meg a múltról, hogyan adjunk keretet a jövőnek?
Hogyan lehet hitelesen hozzáállni az illeszkedés kérdéséhez?
Hogyan kell az eklektika stílusában született lakóházak közé beékelődő kortárs középületnek viselkednie?
A homogén, lekerekített formálás nemcsak az automobilitás dinamizmusára utal, de az összetett, heterogén épített környezetben ez a forma új fókuszt – harmóniát is teremt.
Tisztelgés a történeti épületek előtt a visszatükrözéssel és a látvány újrakeretezésével.
Több évtizedes, szisztematikus és előrelátó gondolkodás.