MÚLT ÉS KONTINUITÁS

Megújuló épített örökségünk

Építhetünk még valaha igazán emberhez méltó módon? Visszatalálhat-e az építészet ahhoz a szemlélethez, amelyet egykor a történeti műépítészet aranykora jelentett? Befonhatnak-e levelek egy oszlopot, és virágba borulhat-e még egy kőből faragott épület-elem? Lehetséges, hogy az építészet megőrzi kapcsolatát az emberrel és a teremtett világgal?

A fejünk feletti mennyezet idézheti-e az égbolt végtelenségét? Vajon egy kupola évszázadokon átívelő formai kontinuitása, a modernitás szemléletében látszólag haszontalan léte hatással bírhat még egy közösség életére?

Bár kollektív tudásunk, művészeti készségeink és képességeink erőtlenek, a kontinuitás vágya itt marad, itt van velünk. Ha akarjuk, ha engedjük, a teljességre való törekvésünk tovább él, tovább gazdagodik.