ÉPÍTÉSZET ÉS KÖZÖSSÉGI-KULTURÁLIS IDENTITÁS | Mértékadás és felelősségvállalás
„Az építész az, aki a legnagyobb felelősséggel viseltetik az emberek sorsáért, az építész gyakorolja a legnagyobb befolyást az emberek sorsára, anélkül, hogy az emberek erről tudomást vennének és anélkül, hogy erről maguk az építészek tudomást vennének.” Gerle János
Van-e gyógyító, revitalizáló szerepe az építészetnek a településre, köztérre, vagy akár egy közösségre vonatkozóan? Kétségtelen, hogy az építészet befolyást gyakorol egy település, egy közösség, azon belül az egyes ember sorsára. Az építészet és a közösségi-kulturális identitás viszonya több aspektusból is vizsgálható. Egy markáns új középület, egy új köztér erős öntudatot adhat egy korábban karakter nélküli városnak, mi több, magához emelheti környezetét. Egy piactér megépítése, amely alapvető funkcióján túl kulturális közösségi térként is szolgál, szintén revitalizációs kísérlet, sőt sok esetben kísérlet az identitás(vissza)építésre és -teremtésre egyaránt. A helyi közösségek megerősítését szolgálhatja egy középület éppen úgy, mint számos kisebb projekt. Az ily módon mértékadó, társadalmi felelősségvállalással teljes építészet azonban csak a mindent átható minőségen keresztül valósulhat meg.
Vajon a mai magyar város, a rendszerváltás után három évtizeddel, hogyan rehabilitálható a közösség, az intézmények, a kereskedelmi és vendéglátó helyszínek, valamint a közterek tekintetében? Milyen tendenciák figyelhetők meg a vidék, egy világörökségi terület, vagy éppen Székelyföld falusi építészetében? A múzeum korunk értékszemléletének lenyomata, kulturális intézményként különleges szerepet tölt be egy közösség identitásában. Vajon az extrém, mainstream megoldásokon kívül milyen időtlen építészeti eszköztár emelhet ki egy rangos középületet a gyorsan változó jelenből?
Külön szegmenst képviselnek a szakrális épületek, hiszen a templomépítészetben megjelenő főbb formálási és szemléletbeli tendenciák szerint egy-egy alkotó különböző módon nyúl a templomban kifejeződő közösségi önállóság és identitás kérdéséhez. Vannak-e megújuló egyházi elvárások, illetve tovább bontható-e ez egyes történelmi egyházakra? Mit jelent az építészet nyelvén egy adott lelkületet tükröző, emblematikus épület mint egyházi megbízói program? Hogyan illeszthető ehhez egy, a jellegtelen városképet meghatározó, új arculatú ház főépítészi elvárása?
A mértékadás és a felelősségvállalás tekintetében az alapvető fenntarthatósági attribútumokon kívül mit várhatunk el az irodaház-építészet terén? Hiszen az „egészség” egy épület tekintetében sem a betegség hiánya, hanem egy fizikai, szociális és mentális állapot. Az egyes minősítések során mikor lesz szempont, hogyan hat és hogyan kíván szervesülni az adott épület a környezetéhez?