KUCSA TAMÁS SPORTCSARNOK

A háznak nem csak a városszövetben és épített környezetében, hanem a település közösségének életében is fontos szerepe van.

Építész

Zsigmond László, Kvadrum

Építész munkatárs

Orbán Oszkár
Szilágyi Szabolcs

Kert- és tájépítész

Tájrajz

Belsőépítész

Zsigmond Ágnes

Tartószerkezet-tervező

Pond Mérnöki Iroda

Épületgépészet

Valvero

Épületvillamosság

Planet

Fotó

Dénes György

Veresegyházon régóta nagy szükség volt egy saját sportcsarnok felépítésére, amire a város lakóinak az első komolyabb elhatározástól, az átfogó tanulmánytervek megszületésétől még közel két évtizedet kellett várniuk. Létrejötte a városvezetés hosszú távú településfejlesztési stratégiájának, felelős, előrelátó gondolkodásának és nem utolsósorban a tervező főépítésszel való kitartó együttműködésének eredménye. A lakatlanná vált házak telkeinek felvásárlásával kialakult nagyobb területen a közelmúltban tudtak felépülni a közösség számára alapvető fontosságú intézmények: egy templom, egy iskola, valamint a projekt részeként a sportcsarnok, amit a jövőben remélhetőleg a városi könyvtár, továbbá a közösségi konyha és rendezvényház épülete követ majd. A sportcsarnok a város mintegy 2500 diákjának mindennapjai mellett a városi rendezvényeknek, sport- és közösségi eseményeknek is méltó otthona lett.

Építés

2021

Helyszín

Veresegyház

Megrendelő

magánmegbízó

English