URUNK JÉZUS KRISZTUS SZÍNEVÁLTOZÁSA GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM

Egy tervezői gesztus megemlékezik azokról az időkről, amikor a templom fizikai valójában még nem, csak az egyházközség szívében létezhetett.

Építész

Szarvas Péter

Iparművész (színes ólomüvegablakok és oltárképek)

Lavnij Viktor

Iparművész (vasszerelvények: csillár; örökmécses; gyertyatartó)

Putrásik Oleg

Iparművész (a kupolák vaskeresztjei)

Tyászko Szergey

Fotó

Victor Dyomin

Ungvár belvárosának északi peremén, a Kálvária-hegy lábánál levő ortodox templom tőszomszédságában, a rendszerváltás politikai egyezkedései által kettéosztott templomkert alsó részén épült fel a korábban betiltott görögkatolikus közösség új temploma. Tervezési alapelve a történelmi környezetbe való integrálódás és a külső-belső terek egységének megteremtése volt. Térszervezése egy nem hagyományos radiális-centrális struktúra, amelynek alapját a telek egyetlen meglévő építménye, egy 19. századi kápolna adta. A kápolna részben beépült a templom terébe, részben kívüle maradt. A térszervezés előnye, hogy a templom nagy létszámú egyházi események (búcsújáró misék) befogadására is alkalmassá válik. A görögkatolikus egyház legalizálását követő majdnem két évtizedben a gyülekezet, templomuk nem lévén, vasárnaponként a kápolna előtt, a szabad ég alatt misézett a hársfákkal szegélyezett templomkertben. A tervező személyes, családi kötődése mellett ennek az atmoszféráját próbálta átmenteni a város felé megnyitott térfallal és a kupolaboltozat alatti ablakokból egész nap beáramló fény segítségével.

Építés

2015-

Helyszín

Ungvár (UA

Megrendelő

egyházi

English