MAGYAR SZENTEK RÓMAI KATOLIKUS ÓVODA

Régi és új – két külön egyéniség, akik jól megférnek egymás mellett.

Építész

Szacsvay Gergely, helyiiroda

Tervezőtárs

Ghyczy Dénes Emil , AU Műhely
Szederkényi Lukács, AU Műhely

Fotó

Szacsvay Gergely

A megbízás a hátsó épületrész felújítására és átalakítására szólt, az új foglalkoztató mellett olyan fűtött közlekedővel, amelyen át az összes funkció elérhető. A tervet egy kötöttség és egy szép kép inspirálta. Kötöttség volt a hátsó kertben a meglévő épület kontúrjának kényszerű megtartása, a szép kép pedig a hátsó szárny eredeti, feltehetően nyitott és rendezett tornáca. A közlekedő fapilléres üveghomlokzata ennek újrafogalmazása. A házon a meglévővel egyező hajlásszögű nyeregtető fut. E két karakterformáló elem mellett a többi már csak finomhangolás. A hátsó szárny az utcai szárny testvére – sok közöttük a hasonlóság, de nem ugyanolyanok. Két külön egyéniség, akik jól megférnek egymás mellett.

Építés

2020

Helyszín

Pásztó

Megrendelő

egyházi

English