„Az építész dolga, hogy jó gazda módjára konkrét példát mutasson egy közösségnek.” Turi Attila
REJTŐZKÖDŐ ÉPÍTÉSZET? | Mellékvágányok, határterületek
A helyiek életére nagy hatást gyakorló, megújult köztérrendszer, komplex tervezéssel, önkéntes projekt keretében.

Hordozni a hely karakterisztikáját.

A szoba maga a beépített bútor – a vendégek szabadon értelmezhetik, és dönthetnek arról, hogyan használják.

Direkt történelmi utalások nélkül, mégis könnyen olvasható, egyszerű kortárs eszközökkel jeleníti meg a nemzet összetartozását.

A zsánerszobrokat alkalmazó emlékműállítási gyakorlattal szemben a kiválasztott tipográfia és az építészeti környezet közötti egyensúly megteremtése által létrehozott absztrakció, alkotói együttműködésben.

Egyetlen, helyhez kötött objektum helyett törekvés a teljes térbeli kontextus vizualizációja, miközben az emlékhely apró, alig észrevehető elemek láncolatából áll.

Helyi hagyomány és tágabb kontextus – a tornácos falusi ház, a hegyi menedékház és a pavilonépítészet ötvözése.
SÍPAVILON
A kortárs építészetnek meg kell fogalmaznia az ornamentikához fűződő viszonyát, mivel ez nagyban befolyásolja az épületek elfogadását, szerethetőségét.

Keresni kell a harmóniát, ahol egymásba ér a táj és az épület, a környezet és az ember.

Nagyobb léptékű épületet tervezni úgy, hogy ne lógjon ki a székely kultúrtájból: kihívás.

Szerkezet és tér együtt adják az épület mondandóját, ám jó, ha ezt valamiféle metaforikus gondolat is serkenti.

A magyar vidéki táj teljességével együtt tekinthető romantikusnak, amelyben a paraszti-népi kultúra formái és terei, valamint a 20. századi iparosított mezőgazdaság hagyományai egyaránt fontosak.