„A továbbépítés alatt azt értem, ami a környezethez való beilleszkedést jelenti: az új alkotás akkor illeszkedik helyesen az adott építészeti környezetbe, ha az evidencia élményét kelti. És ebbe beleértendő a kontraszthatás is, ha az nem olcsó mentegetőzés, hanem tudatosan átgondolt, és az adott helyen van értelme.” Hajnóczi Gyula
A TOVÁBBÉPÍTÉS MŰVÉSZETE | Hogyan illeszkedünk?
Azt a kultúrát, azt a táji és épített örökséget, amit mindannyian megcsodálunk az Őrség és a Vendvidék falvaiban, nem építészek, hanem a közösségek formálták. Benne élve, benne építkezve, mindig a jelen kihívásainak megfelelve. Ha nosztalgiával, a múltban felismerni vélt idillt keresve fordulunk felé, akkor esélyt sem adunk a megújulására.

Épített tájba komponált jel, az örökség és a progresszivitás kontrasztját hangsúlyozva.

A meghökkentő, szellemes építészet, intuitív tömegformálás, célszerűség és okos részletek hordozzák az inspiráló erőt.

Iroda egy közösségnek, amely nagy családként működik.

„ A folytatás sohasem utánzás, hanem az, amit a szó mond: folytatás.” (Hamvas Béla)

Az építészeti értékmegőrzés lehetséges formája a meglévőből táplálkozó, de új és önálló értéket teremtő alkotás.

A történeti környezet olyan építészeti beavatkozást kíván, amely törekszik a történeti értékek városi köztudatba emelésére.

Az épületben megjelenik a rend nyugalma és a játékosság – a játékosság életet, a rend szépséget teremt. Akárcsak az univerzum rendjében, ahol az élet a legkomolyabb játék.

Miként emlékezzünk meg a múltról, hogyan adjunk keretet a jövőnek?

Hogyan lehet hitelesen hozzáállni az illeszkedés kérdéséhez?

Hogyan kell az eklektika stílusában született lakóházak közé beékelődő kortárs középületnek viselkednie?

A homogén, lekerekített formálás nemcsak az automobilitás dinamizmusára utal, de az összetett, heterogén épített környezetben ez a forma új fókuszt – harmóniát is teremt.

Tisztelgés a történeti épületek előtt a visszatükrözéssel és a látvány újrakeretezésével.

Több évtizedes, szisztematikus és előrelátó gondolkodás.